Jelenlegi hely
Október 20-án és 21-én délután került sor a Szőnyi iskola hagyományos mesemondó versenyére.
Hétfőn az 1. és 2. évfolyamos, kedden a 3. és 4. évfolyamos tanulóink mutatták meg milyen mesékkel készültek az idei megmérettetésre. A zsűriben is sokasodott az izgalommal, ahogy közeledett a produkciók ideje. Idén kicsit szerényebb létszámú jelentkező állt elénk, de a mesemondások élménye nem hagyott bennünk hiányérzetet, szép eredmények születtek.
Az 1. korcsoportban kiemelt arany minősítést kapott Czóbel Hanga Katinka (2.b) és Dobsa Tibor (2.c),
a 2. korcsoportban pedig Benkő Zsófia (3.a) és Gila Barnabás (4.b).
Ők fogják iskolánkat képviselni a november 19-én megrendezésre kerülő kistérségi mesemondó versenyen. Gratulálunk minden résztvevőnek a bátor kiállásért!
Köszönjük a felkészítők munkáját!
Külön köszönjük Gyovainé Aszalai Beáta tanítónő előkészítő és szervező igyekezetét, ami nélkül nem lett volna ilyen eredményes és gördülékeny az idei mesemondóverseny.
























