Ars Sacra - Nyitott templomok napja

A Bethlen Gábor Református Gimnázium ifjúsági csoportja, az Aranyossy Ágoston Általános Iskola 6. osztályos tanulói és a szőnyis diákjaink csodaszép délutánt varázsoltak az Ótemplomba szeptember 15-én. A gyerekek énekszóval, kis jelenettel, furulyával dicsérték az Urat. A megható műsorok után hitükről tettek bizonyságot tanítóink, hitoktatóink. A nagyszülőkkel, édesanyákkal kiegészült énekkar a Téged ó Isten dicsérünk kezdetű dicséretet énekelték. Kis szünet után a kisebbek kézműves foglalkozáson vettek részt a templomkertben, míg a felnőttek Bernátsky Ferenc történész-muzeológus "Erős torony az Úrnak neve" című előadását hallgatták meg. A legbátrabbak megmászták a toronyba vezető lépcsőket, ahonnan letekinthettek az alattuk elterülő városra.

 

Köszönjük Mindenkinek, aki részt vett a programon!