Hírarchivum (2018)

A középfokú oktatási intézményekben minden év február 25-én tartják

a Kommunizmus Áldozatainak Emléknapját.

Kovács Bélát, a Független Kisgazdapárt főtitkárát 1947-ben ezen a napon a kommunistákkal szembeni kiállása miatt a szovjet hatóságok letartóztatták és a Szovjetunióba hurcolták, ahol nyolc évet töltött fogságban. A politikus letartóztatása és fogvatartása az első lépés volt azon az úton, amelynek során a kommunista párt kiiktatta az ellenszegülőket és így haladt a totális egypárti diktatúra kiépítése felé. Az eset ezzel a demokrácia és a szabadságjogok semmibe vételének jelképévé vált, amely a kommunizmus közel 50 éves uralmát jellemezte. A kommunizmus fekete könyve becslések és levéltári kutatások alapján körülbelül 100 millióra teszi a kommunizmus áldozatainak számát az egész világon. Rájuk emlékeztünk február 23-án a nyolcadikos diákok segítségével.

 


 


 

 
 

Február 12-én rendezték az Úszás Diákolimpia megyei fordulóját

a Török Sándor Sportuszodában.

A gyorsváltó csapat (Szatmári Máté-Kovács Botond-Jáksó Gergő-Oláh Levente)

6. helyen végzett,

míg Szatmári Máté mindkét egyéni számában aranyérmet szerzett.

Ezzel továbbjutott az országos döntőre!

Szatmári Máté 5. osztály

50 m gyors-I. hely, 50 m mell-I. hely

GRATULÁLUNK!

Február 3-án került megrendezésre a Megyei Sakk Diákolimpia.

Iskolánkat az 1/a. osztályos Herczeg Zsófia és a

4/b. osztályos Herczeg Viktória képviselte.

A Herczeg nővérek remek szerepléssel bejutottak az országos döntőbe.

                         Herczeg Zsófia I. hely                           Herczeg Viktória II. hely

GRATULÁLUNK!

Január 22-én ünnepeljük országszerte a Magyar Kultúra Napját.

Kölcsey Ferenc 1823. január 22-én fejezte be a Himnusz szövegének megírását.

Erre emlékezünk 1989. óta január 22-én. A Himnusz-nemzeti fohászunk,

amely az egész magyarság eszméletét, érzelemvilágát átjáró óda, imádság.

Erkel Ferenc komponált hozzá zenét jó húsz évvel később.

A megzenésített Himnusz 1844. augusztus 10-én csendült fel először

a Széchenyi-gőzös vízre bocsátásakor.

Az ünnepi megemlékezésre a 3/b. osztályos diákok készültek.

Január 18-án rendezték meg a Úszás Diákolimpia városi fordulóját a

Gyarmati Dezső Sportuszodában.

Tanítványaink ismét eredményesen szerepeltek,

többen továbbjutottak a megyei fordulóra.


Szatmári Máté, Kis Martin, Kecskeméti Botond, Kovács Botond, Farkas Richárd, Oláh Máté, Jáksó Gergő, Huszár Eszter

Az alábbi eredmények születtek:

  • Szatmári Máté 50 m mell-I. hely
  • Szatmári Máté  50 m gyors-I. hely
  • Kovács Botond 50 m hát-III. hely
  • Kovács Botond 50 m gyors-V. hely
  • Huszár Eszter 50 m mell-IV. hely
  • 50 m fiú gyorsváltó-II. hely (Oláh Máté-Kovács Botond-Szatmári Máté-Jáksó Gergő)

GRATULÁLUNK!

EGYETEMES IMAHÉT

a Krisztushívők egységéért

2018. január 21-28.

 

„Jobbod, Uram, dicső az erőtől…” / „Uram, a jobbod

kitűnik erejével…” (2Móz/Kiv 15,6)

 

 Január 21. Vasárnap 17 óra: Szent István király katolikus templom (Szent István tér 4.)

                  Igét hirdet: Demeter János (református lelkipásztor)

                  Liturgiát vezeti: Kun Ildikó (református, intézményi lelkipásztor)

 

    Január 22. Hétfő 17 óra: Csúcsi imaház (Jókai utca 83-85.)

                   Igét hirdet:Bicskei Róbert (adventista lelkipásztor)                 

                   Liturgiát vezeti: Kocsis Tamásné (református lelkipásztor)     

 

    Január 23. Kedd 17 óra: Baptista imaház (Táncsics utca 2.)                          

                   Igét hirdet: Major Istvánné (református lelkipásztor)

                   Liturgiát vezeti: Börzsönyi Istvánné (református lelkipásztor)

 

    Január 24. Szerda 17 óra: Újvárosi református templom (Nádor utca 37.)

                  Igét hirdet: Jakab Zoltán (katolikus plébániai kormányzó)

                  Liturgiát vezeti: Rauscher Dóra (domonkos rendi nővér)

 

     Január 25. Csütörtök 17 óra: Újtemplomi református gyülekezeti terem (Kálvin tér 7.)

                   Igét hirdet: Megyesi Zoltán (baptista teológus)

                   Liturgiát vezeti: Dr. Kádár Péterné (református lelkipásztor)

 

    Január 26. Péntek 17 óra: Tabáni református imaház (Szerencse utca. 1.)

                   Igét hirdet: Bardócz-Tódor András (unitárius lelkipásztor)

                   Liturgiát vezeti: Balogh Barnabás (baptista lelkipásztor)

 

     Január 27. Szombat 17 óra: Unitárius gyülekezeti terem (Völgy u.)

                  Igét hirdet:Dr. Kádár Péterné (református lelkipásztor)

                  Liturgiát vezeti: Bán Csaba (református lelkipásztor)

 

Január 28. Vasárnap 17 óra: Református Ótemplom (Kossuth tér)

                   Igét hirdet: Németh László (esperes, plébános)

                   Liturgiát vezeti: Bardócz-Tódor András (unitárius lelkipásztor)

 
 

Fenti alkalmainkra mindenkit szeretettel várunk!

 

Január 12-én iskolánk vendége volt Kiss Balázs, a Magyar Környezetgazdálkodási és Vidékfejlesztési Társaság elnöke. A Társaságot néhány fiatal és lelkes természetbarát hívta életre azzal a céllal, hogy felhívják elsősorban a gyerekek figyelmét arra, hogy társadalmunk jövője kizárólag a természeti környezetünkkel folytatott együttműködéssel, közös érdekeink feltétlen szemmel tartásával valósítható meg. Azon munkálkodnak, hogy életszemléletüket minél több ember számára megmutassák: óvodákban, iskolákban tartanak előadásokat.


A gyerekek legnagyobb örömére egy hibrid ölyv (a vörösfarkú öly és a szalagos álölyv keresztezésével született)is érkezett az előadásra. Dévát emberek nevelték, az emberi környezethez szocializálódott, így teljesen szelíd madár.

Tanítványaink és bátrabb tanáraink is kézre vették az ölyvet.
 


Tisztelt Szülők!


Január 3-án 16:30-tól

Fogadóórát tarunk!

Oldalak