Hírarchivum (2018)

Tisztelt SzülőK!

Ezúton tájékoztatjuk, hogy Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Önkormányzata a

2018. évben nyári napközi felügyeletet szervez azon 6-10 éves korú tanulók részére,

akiknek szülei munkahelyi kötelezettségeik vagy egészségi állapotuk miatt

nem tudnak gyermekük napközbeni felügyeletéről gondoskodni. 

Az Önkormányzat által elkészített dokumentumok  a mellékletben találhatók!


A 6. és 8. osztályos tanulók május 16-án írták az angol nyelvi kompetenciamérés feladatait.

A diákok a mérési azonosítójukkal tudják leolvasni a táblázatból az eredményeiket.

Május 16-án és 17-én Nyíregyházára utazott a 3/b. osztály négy fős csapata, ahol

a "Rigó énekeljen!" elnevezésű környezetismereti csapatverseny

országos döntőjén vettek részt.

A csapat VI. helyen végzett.

Csapattagok: Berecz Júlia, Hegyes Dorka, Nagy Nimród és Vanderstein Sámuel

GRATULÁLUNK!

 

 

 

A XXV. Állattenyésztési Napok keretében megrendezett Rajz-, és Versíró pályázatra számos pályaművet készítettek a második osztályos tanítványaink.

Bánfi Tamás 2/a. osztályos tanuló által írt vers III. helyen végzett.

  GRATULÁLUNK!

Balázs Viktória

Buzási Hanna

Cserháti Melani

Hamvas Klára

Nagy Gábor



Május 11-én rendezték Hajdúböszörményben az második osztályosoknak szóló

Mazsi Matek Országos Matematikaversenyt.

Iskolánkat Bánfi Tamás 2/a. osztályos, és Dora-Tóth Péter 2/b. osztályos tanuló képviselte.

A két fiú a IX. helyen végzett.

GRATULÁLUNK!

 

Kedves leendő első osztályosok!

Szeretettel köszönt Titeket

Edit néni és Imre bácsi

az 1/a. és az 1/b. osztályokban!

 

Dora-Tóthné Szappanos Edit
1/a.

Lantos Imre
1/b.

Bánfi Ronaldó Róbert

Bajusz Nelli

Berecz Emese Tünde

Bakos Béla Boldizsár

Csentes-Varga Zsombor

Cserháti János Dominik

Farkas Annabella Lívia

Elek Hanga Borbála

Haska Gergő

Flamann Réka

Hódi Lili

Forrai Richárd Antal

Hornok Nóra

Gál Soma

Kis Máté

Kapocsi Zsolt

Kormány Csanád Zoltán

Koncz Dorka

Kristó Tamás Balázs

Majzik Milán

Majzik Alex

Nagy Nóra Barbara

Molnár András Ignác

Nowak Tadeusz

Nagy Lilla Titanilla

Piros Milán

Nagygyörgy Rebeka

Rácz Nándor

Szalai Krisztina

Rakonczai Balázs

Szécsényi Anna Boróka

Salgó Botond

Szilágyi Borbála

Szép Írisz Nadin

Timár Bori

Szűcs Petra Barbara

 

Takaró Lotti Veronika

 

Török Attila

 

Török Tamara Ramóna

Kedves Szülők!

Szeretettel várja az 1/a. osztályos szülőket

tanév előkészítő szülői értekezletre Dora-Tóthné Szappanos Edit

június 4-én, 16:30 órától az iskolában.



Szeretettel várja az 1/b. osztályos szülőket

tanév előkészítő szülői értekezletre Lantos Imre

június 5-én, 16:30 órától az iskolában.

 

Kérjük, a diákigazolvány igénylést indítsák meg a Hódmezővásárhelyi Járási Hivatalban.

Az alábbiakat hozzák magukkal a szülői értekezletre:

1.     Kedvezményes étkezés igénylése esetén kérjük a jogosultságot igazoló dokumentumokat:

·      határozat a rendszeres gyermekvédelmi kedvezményről,

·      3 vagy több gyermekes család esetén a Csongrád Megyei Kormányhivatal által kiállított hatósági bizonyítvány a családi pótlék folyósításáról,

·     igazolás tartós betegség fennállásáról.

2.    Kérünk leadni egy fehér pólót, amit gyermekük a szeptemberi iskolakezdéskor használni tud. (Iskolai címerrel szeretnénk ellátni a tanév kezdéséig. A póló címkéjébe írják bele gyermekük nevét!)

3.    Tanulóbiztosítás köthető 1.000-10.000 Ft közötti értékben.

Tisztelt Szülő!

Kérjük, támogassa adója 1%-ával iskolánk alapítványát és a Református Egyházat!


Nemes Szolgálat Alapítvány

18467853-1-06


Református Egyház

0066

Május 3-án a 2.a osztályos tanulók Anna néni, Edit néni és Sulyok Csaba bácsi kíséretében  a Németh László Városi Könyvtár és Pósa Lajos Gyermekkönyvtárba látogattak.

A gyermekek az iskolai könyvtárat már első osztályos koruk óta rendszeresen látogatják, így izgatottan várták, hogy miben lesz más a nagy, városi gyermekkönyvtár, mint az iskolai. Tetszett nekik a sok-sok könyv, a gyermekeknek szóló folyóirat, és érdeklődve lapozgatták a nehéz lexikonokat is. Volt olyan kisgyermek, aki a babázós foglalkozások fényképein ráismert babakori önmagára is.

A könyvtárlátogatás után a Zója cukrászda finom fagyiját is megkóstolták a nyárias melegben.


A foglalkozást Györgyi néni tartotta.

 

Az V. Földi János Természettudományos Versenyen

Berecz Júlia 3/b. osztályos tanuló II. helyezést ért el.

GRATULÁLUNK!

Oldalak