Az iskolánkat bemutató délutánokra várjuk a nagycsoportos óvodásokat és szüleiket.

A gyerekek játékos foglalkozásokon vesznek részt,

míg a szülőket az iskola vezetője tájékoztatja. 

Leendő első osztályos tanítók:

Gyovainé Aszalai Beáta vagyok. A Szőnyiben tanulni is, tanítani is jó. Ez saját tapasztalat. Két kisebbik gyermekem a Szőnyi padjait koptatja, én magam pedig hat éve vagyok a tantestület tagja.

Jelenleg a 4.b osztályfőnökeként tevékenykedem, ahol magyar nyelvet, környezetismeretet, angolt, rajzot és technikát tanítok. Saját osztályomon kívül még több alsós csoportban tartok angol szakkört.

Újra első osztályt kezdeni igazi kihívás, egy élmény, bizsergető izgalom. Egy elsős kisgyerek egy csoda, egy kincs, amiből - ha okosan bánunk vele - az évek múltán boldog, kiegyensúlyozott, értékes kis ember válik.  Azt azonban nem szabad elfelejteni, hogy egy hat éves elsősorban kisgyerek és csak másodsorban iskolás. Ezért törekszem arra, hogy a rám bízott gyerekek a maguk tempójában fejlődhessenek és a tanulás örömöt jelentsen nekik, nem pedig küzdelmet. Igyekszem változatos, színes, játékos órákkal megszerettetni a gyerekekkel a tanulást, az iskolát, ahová jó dolog reggelenként megérkezni. Ahol nyugodt, szeretetteli légkör, izgalmas feladatok és jó barátok várnak. Ahol biztonságban tudhatja minden szülő a legféltettebb kincsét, a gyermekét. A Szőnyi egy ilyen hely.

Móroczné Keresztesi Ildikó vagyok.Gyerekkorom óta az volt az elképzelésem, hogy gyerekekkel szeretnék foglalkozni!  A diplomám megszerzése óta, 24 éve dolgozom ebben az iskolában.

Fontosnak tartom az élményszerű tanulást, a tehetséggondozást és a különböző versenyeken való megmérettetést, valamint azt, hogy maximálisan odafigyeljek a gyerekek eltérő egyéniségére. A tanulás megkönnyítése érdekében játékos feladatokat találok ki, interaktív táblát és on-line feladatkészítő programot is használok, amely lehetőséget ad a változatos és érdekes ismeretelsajátításra. Hangsúlyosnak tartom a matematika órákon a logikus gondolkodás megalapozását. Ettől az évtől LEGO eszközök használatával teszem még érdekesebbé a matematika órákat.

Azt tartom az egyik legfontosabbnak, hogy a gyerekek jól érezzék magukat az iskolában, ezért igyekszek már az első pillanattól kezdve személyes kapcsolatot kialakítani velük, és megteremteni számukra a biztonságos légkört. Örömmel és nagy szeretettel várok minden érdeklődő kisgyermeket és a kedves Szülőket is!

Vajnai Márta vagyok. 22 éve vagyok tanító és hitoktató. Bár csak második éve dolgozom a Szőnyiben, de érzem és tudom, itthon vagyok. Nagy örömmel és izgatottan várom a leendő elsősöket, hogy segítsem őket beilleszkedni egy nagy családba, a Szőnyibe. Sok játékkal, mozgással, mesével, élményekkel szeretném átvezetni őket az iskolakezdés nehézségein. Csendes, nyugodt légkört teremtve, a zajos, rohanó vilagtól egy kicsit elszigetelődve szeretném megtanítani őket arra, hogyan kell a tanulásra koncentrálni, értékeinket, tehetségünket kibontakoztatni. Ehhez remek helyszínt nyújt az iskolánk, ahol naponta átéljük - kicsik és nagyok egyaránt -, hogy mennyi örömet és áldást kapunk Isten gyermekeiként. Három gyermekemet nevelve, anyaként magam is megtapasztalom, milyen is az iskolakezdés, a mindennapok nehézségei és örömei. Tanítónőként fontos feladatnak tartom, hogy ne csak a gyermekek fejlődését, hanem a családok és iskola kapcsolatát is segítsem, és megmutassam a gyermekeknek, családjaiknak is, milyen jó Isten szerető közelségében növekedni, fejlődni. Szeretettel várom leendő Szőnyis diákokat, az elsősöket!

A családokat az alábbi napokon várjuk:

-január 9-én
-január 16-án
-január 23-án

Kezdési időpont: 16 óra

Január 30-án szerdán 17 órától lampionos, zsoltáros emlékmenettel adunk hálát a Szőnyi Benjámin Református Általános Iskola negyed százados fennállásáért. Erre is várjuk az óvodások családos csatlakozását. Gyülekező az iskola épületében, úticél a református Ótemplom.