Kedves iskolát váró Óvodások! Tisztelt Szülők!

A Szőnyi Benjámin Református Általános Iskola ebben az évben is várja az érdeklődő óvodásokat, hogy személyes kapcsolatba kerüljünk: gyerekek a tanítókkal, tanítók a szülőkkel, szülők az iskolavezetéssel. Legyenek jelzéssel felénk, hogy érdeklődnek a református iskolában folyó színes, tartalmas, minőségi nevelő-oktató munka iránt!
Kérjük, az alábbi email címen adják meg gyermekük nevét, óvodáját, hogy részletes tájékoztatással lehessünk Önök felé! iskola@szonyibenjamin.hu
Nyissanak utat, hogy óvodásaik bekapcsolódhassanak egy közös felfedezésbe! Hasznos elfoglaltságokkal, feladatok megoldása mellett, játszva vehetnek ízelítőt az iskolai életből, a közösséghez tartozás erejéből!
Ünnepi találkozásra hívjuk a családokat gyermekeikkel együtt december 15-én 16 órai kezdettel a Deák Ferenc utca 4-6. szám alá.
Suliváró alkalmainkon a gyerekeket játékos, táncos, kézműves, mozgásos foglalkozásokkal várják tanítóink, míg a szülőket iskolánk igazgatója tájékoztatja az intézményben folyó munkáról.

JELENTKEZÉSI LAP

/Kitöltés előtt kérjük letölteni!/

Suliváró alkalmaink időpontjai:
•    2023. január 11. 16 óra (Deák Ferenc utca 4-6.)
•    2023. január 18. 16 óra (Deák Ferenc utca 4-6.)
•    2023. január 25. 16 óra (Deák Ferenc utca 4-6.)

Az intézmény a 2023/2024-es tanévben 3 első osztály indítását hirdeti meg. Első osztályosaink a Pávás házban kezdik meg tanulmányaikat.
•    digitális technikával, ergonomikus bútorokkal felszerelt osztálytermek;
•    modern melegítő és tálalókonyha;
•    a néptáncoktatás helyigényét is kielégítő mozgásterem;
•    színes könyvtári programok; gazdag, folyamatosan frissülő könyvkínálat;
•    gondozott pihenőkert, öko játszóudvar.

Bemutatkoznak első osztályos tanítóink:

Gyovainé Aszalai Beáta

                                                           

  „Én, az ÚR, vagyok a te Istened,

arra tanítalak,ami javadra válik,

azon az úton vezetlek, amelyen járnod kell.”

                                                  (Ézsaiás 48:17)

 

 

 

26 évvel ezelőtt kezdtem a pedagógus pályát. A Szőnyivel először szülőként kerültem kapcsolatba és gyermekemen láttam, hogy szőnyisnek lenni jó. Reméltem, hogy egyszer tanítónőként is tevékenykedhetek ebben az intézményben. Ez a vágyam egy évtizeddel ezelőtt valóra vált, megtaláltam a helyem: SZŐNYIS pedagógus lettem.
Az első két évben napközivezetőként segítettem sok kis nebulónak a házi feladatok megírásában, verstanulásban, gyakorlásban, és játékos angol szakköröket, órákat tartottam.
Aztán eljött az a nap, amikor kicsi elsősöket kaptam. Ez volt a csoda, a pedagógus hivatás
legszebb része: kitárni a tudás kapuját, megismertetni a gyerekeket a betűk, számok világával, nyomon követni, ahogy napról napra fejlődnek, okosodnak.
Jelenleg a 4.b osztály aranyos, ügyes kis csapatának az osztályfőnöke vagyok. S bár fájó szívvel engedem el a kezüket, örömmel és kíváncsian várom a kis elsősöket.
Három gyermekes anyukaként tudom, hogy szülők és gyerekek egyaránt izgalommal teli várakozással tekintenek az iskolakezdés elé. Talán félnek is egy kicsit az újtól, ismeretlentől. Amikor egy hatéves kisgyermek először lép be az iskolába, az első benyomás talán örökre nyomot hagy emlékezetében. A nagy várakozással, egy kis félelemmel és őszinte kíváncsisággal iskolába lépő kisdiák számára az első tanév és a tanító nénihez való kötődés egy mélyen bevésődő élmény. Az iskola a második otthonunk, fontos, hogy érzelmi biztonságot nyújtson. A rám bízott gyerekek mindig, minden helyzetben számíthatnak rám, a szeretetemre, törődésemre, bátorításomra. Szeretném tudásra szomjas, mindenre rácsodálkozó lelkesedésüket megőrizni és a tanulást élménnyé varázsolni. Játékos, élményszerű módszerekkel tanulunk írni, olvasni. Meggyőződésem, azonban, hogy jól tanulni csak egy szeretetteljes, elfogadó közösségben lehet, ezért igyekszem olyan biztonságos, őszinte, egymásra figyelő közösséget kialakítani, ahol mindenki megtalálja a helyét és jól érzi magát. Szeretném, ha ennek a közösségnek Önök, szülők is részesei lennének, hogy együttműködve együtt tudjuk eredményesen nevelni, tanítani a gyermeküket.
A következő tanévben nagy szeretettel és örömmel várom a leendő kis elsőseimet!

Móroczné Keresztesi Ildikó Katalin

                                                                                    

„Minden dolgotok szeretetben menjen végbe!” 

               (Pál első levele a Korinthusiakhoz 16;14)






27 éve tanítok ebben az iskolában. Egészen kislány korom óta tanítónő szerettem volna lenni, és nagy örömmel végzem ezt a szolgálatot. Pedagógusként és szülőként is látom, hogy az iskolakezdés mérföldkő a családok életében. Fontosnak tartom, hogy nyugodt, bizalom- és szeretetteljes légkör alakuljon ki az osztályközösségben, ahol a tanulók elfogadják, segítik egymást. Nevelésemben a tudás megszerzése mellett helye van a társak elfogadásának, a jókedvnek és a humornak is. Tanóráimat igyekszem minél játékosabban vezetni, színesíteni. Tisztában vagyok azzal, hogy a mai gyerekek már a digitális nemzedékhez tartoznak. Ezt szem előtt tartva használom fel a tanítás-tanulási folyamatban a digitális tartalmakat és eszközöket. Törekszem arra, hogy a szülők bizalommal forduljanak hozzám, mert úgy hiszem, a gyermekek fejlődését együtt gondolkodásunk és cselekvésünk segíti a legjobban.
Szívmelengető érzés, hogy egykori tanítványaim gyerekeit is egyre gyakrabban látom  a szőnyis iskolapadban. Pedagógusi pályafutásom alatt sok diákkal értem el szép sikereket tanulmányi versenyeken. Most egy országos matematika versenyre készülünk a tanítványaimmal.
A hosszú évtizedek alatt nagyon sok öröm és siker ért, a „csemeték” mosolya, ölelése megszépíti mindennapjaimat.
Jelenleg a 4.a osztályban tanítok magyar nyelv és irodalom illetve matematika, környezet, testnevelés tantárgyakat. Fontosnak tartom a rám bízott gyermekek komplex fejlesztését. Tanítási óráimon azt vallom, hogy a jó kedvvel végzett tevékenység eredményes tanuláshoz vezet. Munkám során figyelembe veszem a gyermekek egyéni képességeit, és segítem őket a helyes tanulási szokásrend elsajátításában.
Több tanórán kívüli programmal is szeretném a gyerkőcök hétköznapjait színesíteni. Ilyen a  színházlátogatás, a kézműves foglakozások, közös sporttevékenységek, múzeumlátogatások.
A lendületes, játékos és feszültségmentes tanórák híve vagyok. Arra törekszem, hogy életkoruknak megfelelő, változatos tanítási módszereket alkalmazzak. Játszva tanítani és tanulni, és egymást segítve előre haladni – ez az én feladatom. Biztos alapot nyújtok, melyre bátran tudnak építkezni további tanulmányaik során. A legnagyobb ereje az emberi szónak, a szeretetnek és a hiteles jelenlétnek van.
Fontosnak tartom a tehetség bontakozásának elősegítését, ezért tehetségfejlesztő foglalkozásokat is szeretnék tartani. Kívánom, hogy tanítványaim reális önismerettel és önértékeléssel bírjanak, ezért igyekszem megtanítani őket a támogató, segítő kritika megfogalmazására. Fontos, hogy diákjaim örömmel jöjjenek iskolába, szívesen, jókedvvel tanuljanak. A tudás iránti vágy belső igénnyé váljon bennük. Támogatom a gyermek, a szülők és az iskola hármas egységét, hiszen az együttműködés megkönnyíti az utat a legjobb eredmények eléréséhez.
Hiszem, hogy a szülőkkel kötött szövetség eredménye lehet az, hogy a rám bízott gyermekek magabiztos, önálló és értékes felnőttekké váljanak.
Szeretettel várom leendő kis elsőseimet!

Vajnai Márta






Áldást, békességet kívánok!

Kedves Gyerekek, Tisztelt Szülők!

 

 

 

Vajnai Márta vagyok, tanítónő, református hitoktató és háromgyerekes anyuka. 26 évvel ezelőtt nyitottam be tanítóként először a Szőnyi iskola nagy kapuján. Azóta több budapesti református iskola kilincsét is nyitottam tanítóként, hittan tanítóként, de 6 éve újra szülővárosomban vagyok tanítónő.
A munkám az élethivatásom: hogy megismertessem az óvodából jött kis gyermekeket az írás, olvasás és számolás varázslatos tudományával, és megismertessem őket Jézus Krisztussal.
Sok-sok kisgyermeknek fogtam már a kezét, hogy segítsek nekik betűket kanyarítani a vonalak közé, fellapozni a színes olvasókönyvet, megkeresni a rengeteg betű között a szép szavakat, ismereteket, üzeneteket. Fogtam számtalan kis kezecskét, hogy bátorítást adjak, és mutassam a helyes irányt, utat a közösségben. A simogatást, öleléseket nem lehet összeszámolni ennyi idő alatt, és higgyétek el, én lennék a legszomorúbb, ha egy nap is ezek nélkül telne el.
Naponta mutatom a rám bízott gyerekeknek, az osztályom diákjainak, hittanórákon a felsős, már nagyobb gyermekeknek, de reggelenként valamennyi szőnyis tanulónak és a kollégáimnak is, hogy a két tenyerünket imádságra összefordítva milyen jó elcsendesedni, és megszólítani a mi Urunkat. Ilyenkor átölel bennünket a mi Istenünk megnyugtató jelenléte, akinek szeretetét megismerve, megtapasztalva együtt lépkedünk az Ő útján.
Nem könnyű feladat egy hatéves kis emberpalántának elhagynia az óvodát, és az iskolába belépve belecsöppenni a tanulás új, ismeretlen, sokszor nehézségekkel teli világába. De örömmel nyújtom ebben a kezem a kis kezek felé, hogy sok mesével, játékkal, bátorítással és dicsérettel vezessem, kísérjem őket ezen a szép úton. A hagyományos, örök emberi értékek, melyek között én is nevelkedtem, igazán fontosak ebben az iskolában. Ahogy az én kezemet fogták és tanítottak szüleim és pedagógusaim, úgy fogom, és vezetem én is a gyermekeket. Ehhez csendes és nyugodt teret nyújt a Szőnyi iskola, egy barátságos sziget a belváros közepén. Itt a mindennapjaink legfontosabb értéke az egymásra figyelés, a türelem, megértés, egymás tisztelete és segítése, és legfőképp szeretete.  Jó itt tanulni és tanítani!
Szeretettel várom a gyermekeket, hogy ezt együtt tapasztaljuk meg 2023 őszétől. Nyissatok be bátran a nagy kapunkon! Mert ebben az iskolában velünk van a mindennapjainkban az Isten áldása, békessége és szeretete. Nem véletlenül köszöntjük így egymást, hangzanak fel naponta sokszor a köszönés szavai:
Áldás, békesség!

Az iskolába történő személyes beiratkozás ideje: 2023. április 20-21.